Nederland

Pár élesszemű olvasó reklamált, azt mondtam, lesz egy kis utam Hollandiába, hogyhogy nem blogoltam ide semmit? Megkövetem őket, de olyan rövid időt töltöttem ott, hogy nem volt módom még ott naplózni, utólag meg ugye...

De jó volt ott lenni, kedves emberek társaságában eltölteni néhány órácskát. Tényleg néhány órácskát: hatvankét óra telt el a megérkezés és a visszaindulás között. Ebbe préselünk be öt-hat helyszínt, látogatást, városnézéseket.

A kellemes, punnyadós, sétálgatós krumlovi napok után Győrbe érkezve kiszálltam a kocsimból és egy étteremben vacsizva bevártam a szembejövő társaságot, és irány nyugat. Meglehetősen különbözött a csehországi punnyadástól a feszes tempójú hollandiai utacska. De nem is azért mentünk, hogy múzeumi képek előtt merengjünk soká. Csupán elénekeltünk egy dalt, hogy meglepetést szerezünk egy kedves asszonynak és magunk is elérzékenyüljünk kissé. A többi nem annyira fontos. De azért a többi is jó volt :)
Minthogy az autóban, amiben utaztam, nem volt térkép, csak GPS, így soha nem tudtam, hol is vagyunk. Azt hiszem, ilyen kütyüt egyelőre inkább nem veszek, mert a sok segítséget gondosan semlegesíti a megfelelően adagolt dezinformációkkal. Eléggé frusztráló volt úgy vezetni, hogy nem tudhattam, melyikünk a nagyobb hülye, a GPS szoftvere vagy én, amikor hallgatok rá. De sebaj, valahogy visszaértünk, a szerinte rövidebb és gyorsabb úttal legfeljebb ha egy órát veszíthettünk. Még jó hogy voltam már párszor A'dam-ban, így nem zavart, hogy csak pár órát töltünk ott, nagy részét közös vacsival és alvással. Volt egy kis Hilversum, valami farmon is voltunk másfél órácskát, másnap délelőtt ajándékkészítés, aztán kocsi lerak, délután vonattal Amsterdamba mentünk, ott kis séta, majd vacsi, kocsmázás, alvás, korai indulás hogy még próbáljunk is kicsit, mielőtt meglepjük a mit sem sejtő alanyunkat. Kedves kis iskolát láttunk, őszi bazár, nyüzsgés, gyerekek, szülők, tanárok. Délután, este egy közeli városkában (fene vinné el, nem emlékszem a nevére, de mindent nem foghatok a térkép hiányára. Mindig furcsának tartottam azokat a turistákat, akik nem emlékeznek a helyek nevére. Ilyen furcsa lettem én is.) töltöttünk egy ismerősnél pár órát, majd néhány óra alvás után hajnal kettői ébresztővel irány vissza. Nem az a meditatív, belassulós út volt. (Lehet, végig a hátsó ülésen utazva más lett volna a véleményem:)

Česky Krumlov

Szeretem ezt a varost. Tulajdonkeppen tobbet jarok ide, mint mondjuk Kaposvarra vagy Nyiregyhazara (khm. Iden tobbszor voltam itt, mint barmelyikben, mondjuk, nem vagyok ra buszke, ez csak egy teny).

A medvek meg mindig jopofak. A sört tovabbra sem szeretem, de azert par nap alatt tobbet iszom belole itt, mint odahaza az ev tobbi reszeben. A helyi arcok meg mindig ugyanazok a kocsmakban - jo latni, hogy sok ev alat sem ittak halalra magukat. Nagy a nyugi, csak par tucat turista van itt ilyenkor. Oktober vege meseszep, langy oszi idovel lepett meg minket - tegnap poloban söröztünk a sörgyari fabodeban.

Nyolc evi rendszeres visszajaras utan is rejt meglepeteseket ez a kisvaros. Baromi rossz megfigyelo lehetek. De hat meg mindig nem voltam az osszes galeriaban es iden sem jutottam be a barokk szinhazba, sem a grafitbanyaba, ahol a koh-i-noor ceruzakat banyasszak - vagy valami ilyesmi. Majd legkozelebb. Vegulis a godolloi barokk szinhazba se mentem meg be.

Sajnos ma letelik a haromnapos esztendo, tovabb kell allni, de sebaj, par oras magyarorszagi tartozkodas utan irany Amsterdam. Mar tiz eve nem voltam ott, eppen ideje mar setalni egyet a csatornak partjan.

Szolg. közl. iii

A Sorsolási Bizottság végre összeült és a rendelkezésre álló nyereményalap, illetve a korrupciós tényezők hosszas mérlegelése után kisorsolta a Hatalmas Nyereményeket. A nyerteseket valamilyen módon bizonyára értesíti majd a Bizottság. Valószínűleg az én feladatom lesz ez, de az izgatottabb aspiránsok commentben, telefonon vagy e-mailben is érdeklődhetnek, mert időnként lusta vagyok.

Budapest, Észak-Balkán

A tegnap délelőtti napozás-fürdéssel ugyan nem pihentem ki magam, de mégis a lovak közé csaptam, s ma reggel hétre hazaértem. Nagyszerű szórakozás a kihalt adriai tengerparti (8-as) országúton suhanni, napfényben és holdvilágban egyaránt. Pláne a montenegroi egysávos, töredezett, beszakadt megyei szerpentinek után. Vádolhattok kozmonihilizmussal, de a tengerparti és a hegyi vezetést jobban élveztem a magyar hetes útnál, bár hajnali ködben, kamionok közt az is élmény volt. A sztrádák mindenhol üresek voltak, csak Fehérvártól kezdett sűrűsödni. Persze kevés hülye vezet éjjel (és néhány okos meg akiknek muszáj, de ők többnyire profik).
Most pár nap pihenés következik. A naplót egyelőre becsukom (nem mintha az utóbbi hat napban sokat írtam volna ide, de azért fotókat raktam fel). A sorsolási bizottság (sb) hamarosan összeül és jutalmakat sorsol a kedves commentezők között. (Last minute! Még mindig van lehetőség bekerülni az esélyesek közé - szerintem a sb pár napig még nem tud összejönni.)
Köszönöm a megjegyzéseket, bármilyen formában is érkeztek. Hosszabb ideig tartó útra januárig talán nem megyek, a rövidebbeket pedig nem blogolom ide, de fotók tán készülnek majd, s a most lezárt balkáni út néhány fotója is publikálásra vár - ha valakit érdekel. Sokminden érdekes dolog nem került ide, (pl nem írtam az újvidéki drámaíró versenyről, a Tara kanyonról, az első podgoricai Kapcsolat Napjáról, a magas emberek népéről, lányokról, fiúkról, a kopár vidéken oázisként élvezhető sokszázéves szelídgesztenye-ligetről, vagy arról, milyen élmény a tengelytörés kétes egzisztenciájú albánok lakta vidéken), de ez már alighanem így is marad. Aki kiváncsi (hamar megöregszik), kérdezzen.

Szolg. közl. ii

Nem mintha az utóbbi pár napban sokat írtam volna, (egyszerüen nem volt olyasmi, amiről úgy gondoltam volna, idekívánkozik,) de ezu tán még kevesebbet írok. Szomszédbarátim elpályáznak pár napra, nincs miért maradjak itt tovább, megyek a Tara folyó híres kanyonjába, de legalábbis a Durmitor Nemzeti Parkba.

Jó, eddig nem annyira szolg.közl, csak amiatt, hogy nem hinném hogy netközelben leszek pár napig, max valami kósza webcafé. Žabljakban tán lesz. A régi város csutkára leégett a második világháborúban, pedig szép lehetett. A hegyek, a folyó, tavak, vízesések szerencsére megmaradtak nemzeti parknak. (Eddig csak szemetes nemzeti parkokban voltam, macerás volt a fotókról kihagyni a szemetet, hátha ez más lesz.)
Node, lényegre: A képekhez, azt hiszem, minden albumba került az utóbbi napokban pár új kép. Amikor berakok valahová néhány új fotót, megváltoztatom az album borítóképét is, innen tudhatjátok, került bele valami új.
És még valami: megtaláltam,hol lehet kikapcsolni a comment-ek moderálását (in Hungarian: a megjegyzéseitek feletti csőszködést), így most már közremüködésem nélkül is írhattok megjegyzést, epéset vagy mézeset, ahogy tetszik.

Lehet hogy ez az utolsó montenegroi bejegyzés, kb hétfőn hazafelé indulok, de azért Boszniában vagy Horvárországban is megállok - vagy nem, az előrejelzések szerint hétfő-kedden az egész célbavett Balkánon esni fog, odahaza pedig nem, akkor miért pont itt legyek?

Cetinje

Tegnap Cetinjében jártam. A képeknél már sokat írtam arról, amit láttam, ide csak azt írom le, mit nem sikerült megnézni. Rengeteg mindent nem láttam és kicsit japán villám- turistának éreztem magam, hisz a fotók dátuma alapján mindössze négy órát töltöttem ott. Nem túl sok egy hajdani királyi székhelyre. Valójában csak egy óra sétára akartam megállni, mielőtt felmegyek a hegyekbe, de annyira tetszett a város, hogy tovább maradtam, s csak a közeli napnyugta és a múzeumi zárórák miatt indultam útnak. Talán még visszamegyek egyszer. A legfontosabb, amit megnéznék, a fent látható kép eredetije. Nem vagyok ereklyeturista, de azért megnéznem, ha épp egy városban vagyunk. A Louvre-ba sem a Mona Lisa kedvéért mentem, de ha már úgyis az olasz-spanyol szárnyban volt... A Mária-képet állítólag egy kortárs festette, mármint nem a mi kortársunk, hanem Máriáé. Egy antiochiai pogány orvos, aki Pál és Barnabás jóvoltából ismerkedett meg egy rabbi tanításaival, majd az antiochiai keresztény közösség tagjaként nagyjából húsz évig Pál apostol kitartó munkatársa volt. Több fennmaradt festményt is neki tulajdonítanak, legismertebbek közülük a Rómában található Salus Populi Romani, illetve a częstochowában őrzött Matka Boska Częstochowska, legtöbben mégis az eredeti szakmájához méltó alapossággal, szemtanúk, helyszínek, gyógyult betegek, rokonok felkeresése után megszületett kétrészes bestsellere révén ismerjük. A még mindig nagyon népszerü (állítólag legalább 1677 nyelvre lefordított!) Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei címü munkáit általában más szerzők müveivel egybekötve árulják, Újszövetség vagy Biblia néven.

A mester egy festményét sem láttam eredetiben, kiváncsi lettem volna rá. A Montenegroi Nemzeti Múzeumban található kép története is izgalmas, de már elfáradtam, nem írom le, járjatok utána. Csak annyit még, (mert ez gondolom inkább csak szerbül (és montenegrinül) hozzáférhető,) hogy a 19. századi, feltehetően orosz mester készítette aranydobozra függesztett középső ékkő a szentkép "szocialista megőrzése" alatt tünt el. Azóta ismeretlen zsebet gazdagít.
S még valami: nem fejből nyomom ám Lukács életét, ("nem olyan családból származom én!", mondaná Regős Bendegúz), de belelapoztam a győri Hitvallásba, oszt jónapot.

Petrovac Na Moru

Az itteni verebek
fura kisgyerekek,
szedik a szemetet
okos kis egyedek
fenyőtobozokból
lehulott szemeket
lebegnek eleget
repülnek keveset
vidám kisverebek
veletek nevetek.

Tegnap strandoltam, itt Petrovac Na Moru-ban. (Azért írom ki a hosszú nevét, mert Petrovac- ból ebben az országban kettő is van, Szerbiában pedig még kettő, van Boszniában is, de ez az egyetlen tengerparti, mázlim van.)

Szombat ellenére - hiába, utószezonvég - talán ha százan lehettünk a fél kilométeres strandon. Néhány környékbeli crnagorác és szerb, néhány orosz, pár hallgatag vendég, nem tudom, honnan, egy angol nyugdíjközeli pár, (ők tán itt élnek) és három francia nyugdíjas mámi. Délután érkezett két busznyi francia nyugdíjas, ez mégiscsak olcsóbb, mint a Riviéra.
Azért a nap tüzött, bár a déli órákat egy pálmafa alatti padon ücsörögve töltöttem (pl. verebekről és budvai lányokról firkálgattam), azért a délutáni alvás közben jól összeharapdált a Nap. Ma inkább hegyre megyek, bár úgy nézem, ma 1500m fölött is sütni fog a nap.

Szolg. közl.

Pro primo: Köszönöm a visszajelzéseket, ezek szerint van elég olvasó ahhoz, hogy írjak még és komolyan gondolkodni kezdjek a nyeremények felől. Egy részük ehető lesz, némelyik esetleg emészthetetlen. Még nem döntöttem.

Felraktam nyilvános helyre néhány fotót, párukra már hivakoztam a blogban. Itt találtok többet: Picasa Web Albums - Zubi

• Balkan 2006 - pár olyan fotó, amit még nem tudtam beszuszakolni máshová.
• Balkan 2006 - Podgorica, Montenegro
• Balkan 2006 - Szabadka

Az előző szolg. közl.-ben istók zicsi számozott listára utasítottam a masinát, most pedig kis ferde téglalapokat kellene idebiggyesztenie felsoroláshoz, de a galád ragaszkodik a kis virágocskákhoz. Egyéb disznóságokat is csinált a beépített szerkesztő, lenne pár szavam a fejlesztőhöz, különösen font tag ügyben. Sebaj, nyaralok, van időm. Csak épp keveset szeretnék belőle számítógép előtt tölteni.

A képtárban is lehet kommentezni, ott még jóváhagyási kötelezettségem sincs, de törlési jogom van. Bocs.

Pro secundo: Válaszul egy kérdésre, szerintem szerbül beszélnek, de ezt nem merném a helyiek, pláne a Varvarik szemébe mondani. Commentben már megírtam, de van még kopipasztám:

Elvben - akarom mondani az 1992-es alkotmány szerint - Montenegro hivatalos nyelve a szerb ijekavski (ијекавски) vagy jekavski dialektusa, majdnem pontosan ugyanaz, mint Szerbiában. A montenegrinnek nevezett dialektus szerbtől, bosnyáktól, horváttól való eltérésén vagy egyezőségén a nyelvészek is vitatkoznak. Viszont a latin és cirill írásmód erősebben keveredik, mint Szerbiában.
Nekem aztán végképp egyformák - igaz, most több magyart és angolt hallok, mint helyi beszédet.
Forrás: montenet.org és hu.wikipedia.org

Végigolvasva a hu.wikipedia.org szócikkét, egy pillanatra meginogtam, lehet, hogy itt a tengermelléken az alkotmány ellenére mégiscsak az ikavski (икавски) dialektust beszélik? Még jó hogy számítógépes nyelvészet sávra jártam az egyetemen, így további linkeket követve a magyar nyelven is folyó vitát átnézve elfogadom, hogy ez bullshit (ja, bocs, a bullshit is vitás szó), inkább a montenet.org-nak hiszek, legyen hát jekavian dialektus. Jugoszlávia összeomlása után Bosznia, Horvátország és Szerbia is talált nevet a saját nyelvére, a montenegroiak ezt valahogy lassabban tették meg, bár szokás montenegrin-nek nevezni az itteni dialektust. Az önálló államiság máris érzékelhető jele a saját hadsereg felállítását megelőzve a sajátnyelvi identitás megerősödése.

Pro tertio: a blogon forrás vagy szerző nélkül közzétett vers-szerüségeket én követem el ellenetek. Sajnálom, ki kell bírni.


Zubi

Post scriptum: Hosszú Ű nincs a billentyüzetemen (mondtam!), az előző Ű-t a BKV oldaláról loptam.

Állatokrul

Tegnap délután ismét a fővárosba mentem. De mielőtt rátérnék, egy kis színes: Tegnap reggel a kempingben, napkelte* előtt a sátorból kilépve egy fekete mókust láttam, szájában almával. Az otthoni fa sárgává érett gyümölcse ezer kilométerrel odébb, egy montenegroi fekete mókus szájában. Azért a globalizációnak vannak bájos hatásai is. Ha valaki most a helyi élővilág idegen fajokkal való fertőzéséről kezd litániába, igazat adok neki és maximális tisztelettel körberöhögöm. A mókus és az alma arányairól: mintha egy különösen nehéz strandlabdával a fogaim közt próbálnék fára mászni. Persze az én fogaim kisebbek és nincs mire támaszkodnom; hiába, a mókus jobban famászásra termett. (Nem írtam eddig, de a topolyai ügetőn láttuk Kazanova, a bácskai Kincsem sírját. Szinte mindent díjat megnyert, amiért indították, eddig értem, de vajon honnan tudhatták névadáskor, csikókorában, hogy majdan 177 utódnak ad majd, ööö, ha nem is életet, de ennyit nemz majd? Nomen est omen? Kazanova egyik unokáját és dédunokáját láttuk a ménistállóban. Szépek voltak, de így ránézésre, én laikus nem láttam, bármi módon is dicső ősük örökébe tudnának-e lépni. Vissza a mókushoz) Az előkelő patkányka a szemembe nézett, - láttam amint összevonja szemöldökét, valami olyasmit gondolhatott, nem, ezt már ugyan vissza nem adom! - majd elegáns mozdulatokkal fellibbent egy ágvillához és odatuszkolta az almát. Persze nem tudtam lefotózni akció közben, annyira nem vagyok paparazzo hogy pisilni is fényképezőgépel menjek. Az itt látható fotók a mókusról és az almáról pár másodperccel később készültek, nem akartam a látványt fotózás miatt elszalasztani. Innentől aztán vagy elhiszitek a sztorit, vagy berakjátok a leviathán mellé, a polcra.

Később még fotóztam egy frissen leölt pókot hosszú métereken át vonszoló fekete darázsszerü rovart is. Jó, hogy az asszonyoknak a gyermekáldás érdekében nem kell átcibálniuk focipályányi bozótoson egy vizilovat, bár pár év alatt biztosan többelefántnyi cuccot felcipelnek az emeletre, az is szép teljesítmény.
Ennyit az állatokról. Marhákról, birkákról, kecskékről később, vagy soha.

* Mielőtt a csillagász kedvü jpg-buherátorok megcáfolnának, a sátramnál csak fél kilenc után volt napkelte, hegy tövében, majdnem tengerszinten laktam, előnyös, ha csak későn ver ki a sátorból a fény és a hőség.

Podgorica - Episode I

Podgorica, Crna Gora - új üzleti negyed

Tegnap Podgoricában jártam. Kedves kis város (nem mertem egybeírni, mégse illik a legújabb európai ország fővárosát kicsinyíteni). Nem sokat láttam belőle, az eső hamar bekergetett minket egy kávézóba. A erőltetetten gyors fejlesztéstől nyög a város. A multik "szép" új székházai furán mutatnak a negyvenéves panelek között. Vajon ötven év múlva tetszeni fog utódainknak a Kálvin téri szörnyépület vagy az Árpád-hídi ikertörpe?
Az ország kicsi, hatszáznéhányezren lakják, de a népesség növekszik, nem úgy, mint Európa (általunk is csak távoli célként elérhetetlen) zsírosabbik felén. Ez a főváros vízfejebb, mint Budapest, az ország népességének negyede itt él. Több mint félmillió mobiltelefon van*, de csak ötvenezer körüli az internet-előfizetések száma. Nem csoda, hisz nagy a szegénység, 27% fölött volt tavaly a munkanélküliség és a népesség 12%-a a helyi szegénységi küszöb alatt él. Ennyit a számokról, nem is kell elhinni, tudjuk, az amerikai hírszerzés nyilvánosságra kerülő adatai nem mindig pontosak.
A pleskavica-s hamburger a főutcán olcsó és finom, majd elrontják a multik, akik persze jelen vannak, majd jönnek többen is. Az óvárost majd megnézem holnap, ha nem esik és ha jól esik.

* Újabb info szerint több a montenegroi mobiltelefon, mint a lakosság.

Szolgálati közlemény: Ha valaki szeretne megjegyzést írni, s ezzel esélyt szerezni a beharangozott Hatalmas Nyereményözönre:

1. Az egyes naplóbejegyzések alatt van egy 0 comments felirat (esetleg 1 comments, 2 comments, stb, ahányan hozzászóltak). Erre kell rákattintani,


2. ekkor a megjelent Leave your comment alatti mezőbe be lehet írni a nekem szánt megjegyzést.


3. A Choose an identity alatt ki kell választani, névtelenül (Anonymous) vagy névvel (Other) szeretnéd kommentálni az olvasottakat. Az anonim üzenőket vajon hogy jutalmazzam? :) Ha valaki regisztrált blogozó ezen a website-on, persze használhatja a saját accountját is. Gondolom, a többség nem ilyen.


4. Alul még van egy word verification mező, oda be kell gépelni a felette található, hullámosan írt, szinte biztosan értelmetlen szót. Ez azért kell, hogy nehogy nekem essen valami internetes robot, az az aljas, elektronikus szórólaposztogató fajta.


5. Ezután már csak a Publish your comment gombócot kell megnyomni és kész is!

Nem, ezzel még nem lesz egyből látható a beírt megjegyzés (comment), csak akkor, ha bejelentkezem és jóváhagyom, hogy megjelenjék. Ez nem az én hatalomvágyam kiélését szolgálja, egyszerüen ilyenek a szabályok ennél a blog-közösségnél. Nem módosíthatom az egyes megjegyzéseket, csak jóváhagyási vagy elutasítási jogom van. Egy fokkal jobb, mint a sunyi "változtasskicsitrajta" szerkesztői cenzúra.

Sveti Stefan

Sveti Stefan - Crna Gora

Ez az öreg olajfa a sátram előtt, a "teraszomon" áldja vagy átkozza az eget. Utószezon, vagyunk vagy huszan a fél margitszigetnyi kempingben (Crvena Glavica). Eléggé lepukkant hely, de ez engem nem zavar, megbízható a hátországom. Van strandja (szintén kihalt), elvileg FKK (a kemping is), de ezt senki nem kéri a másikon számon, így, szeptember végén. Tegnap délután egyedüli strandolóként fürödtem a kétszáz méter széles öbölben. Távolabb két horgász lógatott valamit a vízbe. Sose tudom meg, mit, nem láttam hogy egyszer is kiemelték volna a pecát.
Barátaimnál összeraktam a bringát, amit magammal hoztam. Nem lett tökéletes, de ennél jobban ezekkel a szerszámokkal nem tudom rendberakni. Használható.
Lassan nekikezdhetnék turistáskodni, harmadik napja vagyok az országban és alig mentem valahová.

Fogalmam sincs, olvassa-e bárki a blogomat. Ha nem, nem strapálom magam az írással, elég sok időt vesz el.
Az első ötven azonosítható comment-író között értékes montenegroi ajándékokat sorsolok ki :)
Hozzámtartozók részt vehetnek a játékban. Én nem.

Petrovac

Petrovac fölött

Ezt a panorámát ma délelőtt fotóztam egy Petrovac fölötti csúcson. Szombat pár perckor értem ide, egy hangulatos szerpentinen abszolvált éjszakai kerékcsere után. Tegnapra regenerálódtam valamennyire, de azért a szombat délutáni piknik után lazán a hegyoldalon felejtettem a szalmakalapom, ezért másztam fel mégegyszer, ma. Az erős szél ellenére megvolt. Kösz. Most vmi szállás után nézek, aztán fürdés, később tán parainesist intézek önmagamhoz.

Ballószög

Ballószög, Magyarország*

Kedd délután sikerült elindulnom, de csak Ballószögig jutottam. Lovaskocsival ez pont jó táv lett volna egy délutánra, autópályán bő félóra Butapest szélétől - de legalább nekiindultam. (Egyszerű ez, / Mi már mótorral megyünk).
Szerda estére már Bácskatopolyáig sikerült eljutni. Párórás szegedi látogatás ismétcsak rádöbbentett a közhelyessé kopott tényre: az élvezetesnél kevesebb időt szakítok a baráti kapcsolatok ápolására. Talán erre is jó lesz ez a "szabad év". Ha most ideírom hogy visszamegyek Szegedre, Békéscsabára, Újvidékre, stb, stb, stb, tán nem lesz pofám később mindenféle elment az idő, tudjátok hogy van ez jellegü ócska dumával védekezni.

*fotó: koncsogpuszta.hu

Szabadka

Szabadkán szeredán mosolyog Elenám
indulat kavarog bámuló pasasok
verdeső sziveit kosaradba rakod
ércszínü kalapod befedi haragod
kacéran ring felénk karcsú nyíralakod.

Szabadkán szeredán kacagj rám Elenám!



Szeptember 21-én jókor reggel Szabadkára mentünk. Míg kedves vendéglátóm ügyeit intézte, maradt kis időm a főtéren s környékén kószálni. Nem a Városháza épülete, nem a Galéria és a Magyar Konzulátus Zsolnay-díszei vagy a Zsolnay-díszkút, hanem a központban álló hajdani Népszínház épülete és a Zsinagóga látványa fogott meg leginkább. Előbbi felújítása vár, előterében mérsékelten odaillő internet-kávézó pang, utóbbin szerencsére már dolgoznak. A zsinagógába a nyitott kerítésen és oldalkapun át jutottunk be. A munkások nem zavartak el minket, s hosszú percekig csodáltuk a menyezet pazar magyaros motívumait, a szebb napokat látott üvegablakokat s a porlepte, megkopott, hiányos berendezést. Ha valaki hozzáértőbb olvassa a blogom, commentben megírhatná, miért kalocsai motívumokkal díszítették a mennyezetét?

Ha utolérem magam, írok a nap többi részéről, a topolyai ügetőről és a VI. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny darabjairól is.

Menni kéne

kotori öböl - Crna Gora

Alföldön nőttem fel. Szeretem azokat a tájakat, ahol hegy és víz találkozik. Az se baj, ha a víz épp egy mediterrán tenger. Tavaly - egyetlen napra - eljutottam Montenegroba. Nekem Meseország.

Persze Meseországban nem csak tündérek, törpék, óriások élnek, de banyák, boszik, varázslók, sőt, politikusok is. Mégis vágyom Meseországba. Tavaly éreztem, vissza kell térjek oda, a kopár és dús lombú hegyek közé.
Végül úgy alakult sorom, hogy hamarosan viszontláthatom a városkát, ahol a kihalt tér árnyas kövein szótlan lapozgató tündérke könnyed homlokráncolása zajos kabócahadat intett csendre.

Egy hete még tudtam, hová, s mikor indulok, meddig maradhatok. Mára egyik sem biztos. Csak azt tudom, menni szeretnék. Ha két nappal később indulok (ennyi azért biztos, hisz tegnapelőtt akartam indulni,) vagy két héttel hamarabb is térek vissza, ha ház helyett sátorban alszom s ha barátok helyett idegenek közt ébredek is fel, akkor is nekiindulok. Csak azt tudom, menni kell.

Sarajevo - török harmad*

Persze ha terveim szerint alakult volna - vagyis szépen elvégzem házifeladataimat és mindenféle bizonytalanságot figyelmen kívül hagyva vasárnap nekivágok -, akkor most Sarajevoban nem aludnék. Igaz, most épp ott is esik. Rohadt globalizáció! Sebaj, legalább holnapután napsütésben hallgathatom az elektromüezzin déli recsegését. Remélem, a zsebesek módszereiket nem finomították és most sem ügyesebbek, mint tavaly. Majd figyelek a háromkezű nőkre. Szarajövő, mondták, de nem hittem nekik.


*Harmad, nem negyed, mert a jelenlegi város keleti végén díszelgő török városrész, valamint a (számunkra legalábbis) nosztalgikus emlékeket idéző osztrák-magyar monarchia hivatalnokai és polgárai számára épült, - Bécset, Budapestet és Párizst idéző, századfordulóbeli - tágas paloták, illetve az ötven-hatvan évvel később, Tito idejében felépült modern betonmonstrumok három nagyjából elkülönülő részre tagolják Sarajevot. A háború mindegyik részt megviselte, persze a proliharmad gyógyult be legkevésbé. Tavaly ott laktunk, de nem valamiféle józsefatillás proletáröntudatból, csak épp ott kaptunk szállást, egy harmincéves húszemeletesben (vagy fordítva?), szemben egy lepusztult gyárral. Hetven év alatt nem évült el az Elégia: Itt minden csupa rom. / Ernyőt nyit a kemény kutyatej / az elhagyott gyárudvaron.

Hoppá. Míg én itten álmatlanul blogolok, véletlen mellékattintva látom, mások bújtogatnak, gyújtogatnak. Eloltották a televízió épületét és talán a debreceni egyetemistáknak is maradt ép villamosuk reggelre. A kereskedelmi adók egymás kezéből kapdossák ki a miniszterelnököt. Hm. Hajnal fél négy: lehet, eljött az idő, hogy szépen csomagolni kezdjek és induljak a békés, nyugodt, feszültségmentes Balkánra.

Előke

Kedves olvasó!

Majdnem biztos vagyok abban, hogy ritkábban fogok ide írni, mint szeretnék, de neked (sőt: Neked) még lehet hogy ez is sok lesz. Sebaj, olvasni a legtöbben gyorsabban tudunk, mint írni és persze a Pósalaky-féle olvasási módszerrel könnyedén kihagyhatod a harmatgyenge részeket. Egészet.
Nem tudom, mi lesz az ékezetekkel, gyanítom, előbb utóbb le kell mondanom a használatukról, de aligha ez lesz majd az egyetlen helyesírási gond. Bocsi magyartanárok és önkéntes nyelvőrök. Szívesen veszem a javítási szándékot; más kérdés, hogy lesz-e erőm alkalmazni. Legjobb lenne megtanulnom a hejesirást.