péntek, október 03, 2008

Let's do the time warp again!

Nos, igen. Régen. Jelentkeztem. Másfél év. Azóta nem utaztam messzebb tájakra. Pozsony. Talán. Igen, egyszer Pozsonyba. (Na jó, nem itt, hanem a vár tövében, barátoknál aludtam). Egyszer Sérfenyőszigetre, a Mosoni-Dunához. (No, ott speciel a kép közepén lévő erdei iskolában aludtam). De ott meg dolgoztam. Na, jó azért pihengettem is, pláne az Őrségben és henyéltem Balatonhenyén is. (Bocs a gyenge szóviccért. Üres kastély, buszmegálló, templomrom után végre alhattam paplakban, kanna az ablakban.) És egyszer, villámlátogatásra Egerbe is eljutottam. Ezek persze kis távok Ausztráliához s Új-Zélandhoz képest, de sebaj, nincsenek már kis távolságok, nagy távolságok. (Hm. Lehet hogy mégis sokat utaztam? Lehet, hogy az ükapám egész életében nem utazott anyit, mint én az utóbbi másfél évben.) Azért írhattam volna.
Igaz, nagyon el voltam foglalva. Azt ugyan gondoltam, hogy hat év kihagyás után akadnak nehézségek a munka körül, (bár szerencsére szeretem s többnyire élvezem is a munkám) de tényleg fárasztó volt az első év. S a (szintén új) család is sok energiát ad (és szipkáz ki, naná, de sebaj, szeretem őket).
Most épp egy időutazásra készülök, innen a cím. Ölég régen érettségiztem már, s holnap ismét összegyűlünk egykori iskolánk mellett. (A mi épületünket már eladták, tán egy banknak. Egykori csúnyácska kollégiumom is lebontották, szép általános iskola nyílt a helyén. A honlapjuk ugyan csúnya, de hasznos.) . Jó lesz ismét találkozni a hajdan adonisz-afroditékből lett tokás, pocakos, kopasz, ősz, gyűrött, megviselt, elvált, újraházasodott, felnőttgyerekes, felnőtt, gyerekes, kiábrándult, lelkes, testes társasággal. Minden egyes alkalommal kiderül, a külsőnk s belsőnk kisebb változásai ellenére ugyanúgy szerethető, kedves, jó emberek vagyunk, mindannyian. (Bár még több, hosszabb a hajam, s púpos sem vagyok, de kb úgy táncolok, mint Riff Raff a lenti videón.*)

Let's do the time warp again! (The Rocky Horror Picture Show)

It's just a jump to the left.
And then a step to the right.
Put your hands on your hips.
You bring your knees in tight.
But it's the pelvic thrust
That really drives you insane.
Let's do the time warp again!
Let's do the time warp again!

* (Zubi, 2009.11.04): A videot az utóbbi egy évben eltávolították, persze ezer helyen fenn van, pl. ugyanannál a szolgáltónál is, több helyen.