Szolg. közl. iii

A Sorsolási Bizottság végre összeült és a rendelkezésre álló nyereményalap, illetve a korrupciós tényezők hosszas mérlegelése után kisorsolta a Hatalmas Nyereményeket. A nyerteseket valamilyen módon bizonyára értesíti majd a Bizottság. Valószínűleg az én feladatom lesz ez, de az izgatottabb aspiránsok commentben, telefonon vagy e-mailben is érdeklődhetnek, mert időnként lusta vagyok.

Budapest, Észak-Balkán

A tegnap délelőtti napozás-fürdéssel ugyan nem pihentem ki magam, de mégis a lovak közé csaptam, s ma reggel hétre hazaértem. Nagyszerű szórakozás a kihalt adriai tengerparti (8-as) országúton suhanni, napfényben és holdvilágban egyaránt. Pláne a montenegroi egysávos, töredezett, beszakadt megyei szerpentinek után. Vádolhattok kozmonihilizmussal, de a tengerparti és a hegyi vezetést jobban élveztem a magyar hetes útnál, bár hajnali ködben, kamionok közt az is élmény volt. A sztrádák mindenhol üresek voltak, csak Fehérvártól kezdett sűrűsödni. Persze kevés hülye vezet éjjel (és néhány okos meg akiknek muszáj, de ők többnyire profik).
Most pár nap pihenés következik. A naplót egyelőre becsukom (nem mintha az utóbbi hat napban sokat írtam volna ide, de azért fotókat raktam fel). A sorsolási bizottság (sb) hamarosan összeül és jutalmakat sorsol a kedves commentezők között. (Last minute! Még mindig van lehetőség bekerülni az esélyesek közé - szerintem a sb pár napig még nem tud összejönni.)
Köszönöm a megjegyzéseket, bármilyen formában is érkeztek. Hosszabb ideig tartó útra januárig talán nem megyek, a rövidebbeket pedig nem blogolom ide, de fotók tán készülnek majd, s a most lezárt balkáni út néhány fotója is publikálásra vár - ha valakit érdekel. Sokminden érdekes dolog nem került ide, (pl nem írtam az újvidéki drámaíró versenyről, a Tara kanyonról, az első podgoricai Kapcsolat Napjáról, a magas emberek népéről, lányokról, fiúkról, a kopár vidéken oázisként élvezhető sokszázéves szelídgesztenye-ligetről, vagy arról, milyen élmény a tengelytörés kétes egzisztenciájú albánok lakta vidéken), de ez már alighanem így is marad. Aki kiváncsi (hamar megöregszik), kérdezzen.

Szolg. közl. ii

Nem mintha az utóbbi pár napban sokat írtam volna, (egyszerüen nem volt olyasmi, amiről úgy gondoltam volna, idekívánkozik,) de ezu tán még kevesebbet írok. Szomszédbarátim elpályáznak pár napra, nincs miért maradjak itt tovább, megyek a Tara folyó híres kanyonjába, de legalábbis a Durmitor Nemzeti Parkba.

Jó, eddig nem annyira szolg.közl, csak amiatt, hogy nem hinném hogy netközelben leszek pár napig, max valami kósza webcafé. Žabljakban tán lesz. A régi város csutkára leégett a második világháborúban, pedig szép lehetett. A hegyek, a folyó, tavak, vízesések szerencsére megmaradtak nemzeti parknak. (Eddig csak szemetes nemzeti parkokban voltam, macerás volt a fotókról kihagyni a szemetet, hátha ez más lesz.)
Node, lényegre: A képekhez, azt hiszem, minden albumba került az utóbbi napokban pár új kép. Amikor berakok valahová néhány új fotót, megváltoztatom az album borítóképét is, innen tudhatjátok, került bele valami új.
És még valami: megtaláltam,hol lehet kikapcsolni a comment-ek moderálását (in Hungarian: a megjegyzéseitek feletti csőszködést), így most már közremüködésem nélkül is írhattok megjegyzést, epéset vagy mézeset, ahogy tetszik.

Lehet hogy ez az utolsó montenegroi bejegyzés, kb hétfőn hazafelé indulok, de azért Boszniában vagy Horvárországban is megállok - vagy nem, az előrejelzések szerint hétfő-kedden az egész célbavett Balkánon esni fog, odahaza pedig nem, akkor miért pont itt legyek?

Cetinje

Tegnap Cetinjében jártam. A képeknél már sokat írtam arról, amit láttam, ide csak azt írom le, mit nem sikerült megnézni. Rengeteg mindent nem láttam és kicsit japán villám- turistának éreztem magam, hisz a fotók dátuma alapján mindössze négy órát töltöttem ott. Nem túl sok egy hajdani királyi székhelyre. Valójában csak egy óra sétára akartam megállni, mielőtt felmegyek a hegyekbe, de annyira tetszett a város, hogy tovább maradtam, s csak a közeli napnyugta és a múzeumi zárórák miatt indultam útnak. Talán még visszamegyek egyszer. A legfontosabb, amit megnéznék, a fent látható kép eredetije. Nem vagyok ereklyeturista, de azért megnéznem, ha épp egy városban vagyunk. A Louvre-ba sem a Mona Lisa kedvéért mentem, de ha már úgyis az olasz-spanyol szárnyban volt... A Mária-képet állítólag egy kortárs festette, mármint nem a mi kortársunk, hanem Máriáé. Egy antiochiai pogány orvos, aki Pál és Barnabás jóvoltából ismerkedett meg egy rabbi tanításaival, majd az antiochiai keresztény közösség tagjaként nagyjából húsz évig Pál apostol kitartó munkatársa volt. Több fennmaradt festményt is neki tulajdonítanak, legismertebbek közülük a Rómában található Salus Populi Romani, illetve a częstochowában őrzött Matka Boska Częstochowska, legtöbben mégis az eredeti szakmájához méltó alapossággal, szemtanúk, helyszínek, gyógyult betegek, rokonok felkeresése után megszületett kétrészes bestsellere révén ismerjük. A még mindig nagyon népszerü (állítólag legalább 1677 nyelvre lefordított!) Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei címü munkáit általában más szerzők müveivel egybekötve árulják, Újszövetség vagy Biblia néven.

A mester egy festményét sem láttam eredetiben, kiváncsi lettem volna rá. A Montenegroi Nemzeti Múzeumban található kép története is izgalmas, de már elfáradtam, nem írom le, járjatok utána. Csak annyit még, (mert ez gondolom inkább csak szerbül (és montenegrinül) hozzáférhető,) hogy a 19. századi, feltehetően orosz mester készítette aranydobozra függesztett középső ékkő a szentkép "szocialista megőrzése" alatt tünt el. Azóta ismeretlen zsebet gazdagít.
S még valami: nem fejből nyomom ám Lukács életét, ("nem olyan családból származom én!", mondaná Regős Bendegúz), de belelapoztam a győri Hitvallásba, oszt jónapot.

Petrovac Na Moru

Az itteni verebek
fura kisgyerekek,
szedik a szemetet
okos kis egyedek
fenyőtobozokból
lehulott szemeket
lebegnek eleget
repülnek keveset
vidám kisverebek
veletek nevetek.

Tegnap strandoltam, itt Petrovac Na Moru-ban. (Azért írom ki a hosszú nevét, mert Petrovac- ból ebben az országban kettő is van, Szerbiában pedig még kettő, van Boszniában is, de ez az egyetlen tengerparti, mázlim van.)

Szombat ellenére - hiába, utószezonvég - talán ha százan lehettünk a fél kilométeres strandon. Néhány környékbeli crnagorác és szerb, néhány orosz, pár hallgatag vendég, nem tudom, honnan, egy angol nyugdíjközeli pár, (ők tán itt élnek) és három francia nyugdíjas mámi. Délután érkezett két busznyi francia nyugdíjas, ez mégiscsak olcsóbb, mint a Riviéra.
Azért a nap tüzött, bár a déli órákat egy pálmafa alatti padon ücsörögve töltöttem (pl. verebekről és budvai lányokról firkálgattam), azért a délutáni alvás közben jól összeharapdált a Nap. Ma inkább hegyre megyek, bár úgy nézem, ma 1500m fölött is sütni fog a nap.