Szolg. közl.

Pro primo: Köszönöm a visszajelzéseket, ezek szerint van elég olvasó ahhoz, hogy írjak még és komolyan gondolkodni kezdjek a nyeremények felől. Egy részük ehető lesz, némelyik esetleg emészthetetlen. Még nem döntöttem.

Felraktam nyilvános helyre néhány fotót, párukra már hivakoztam a blogban. Itt találtok többet: Picasa Web Albums - Zubi

• Balkan 2006 - pár olyan fotó, amit még nem tudtam beszuszakolni máshová.
• Balkan 2006 - Podgorica, Montenegro
• Balkan 2006 - Szabadka

Az előző szolg. közl.-ben istók zicsi számozott listára utasítottam a masinát, most pedig kis ferde téglalapokat kellene idebiggyesztenie felsoroláshoz, de a galád ragaszkodik a kis virágocskákhoz. Egyéb disznóságokat is csinált a beépített szerkesztő, lenne pár szavam a fejlesztőhöz, különösen font tag ügyben. Sebaj, nyaralok, van időm. Csak épp keveset szeretnék belőle számítógép előtt tölteni.

A képtárban is lehet kommentezni, ott még jóváhagyási kötelezettségem sincs, de törlési jogom van. Bocs.

Pro secundo: Válaszul egy kérdésre, szerintem szerbül beszélnek, de ezt nem merném a helyiek, pláne a Varvarik szemébe mondani. Commentben már megírtam, de van még kopipasztám:

Elvben - akarom mondani az 1992-es alkotmány szerint - Montenegro hivatalos nyelve a szerb ijekavski (ијекавски) vagy jekavski dialektusa, majdnem pontosan ugyanaz, mint Szerbiában. A montenegrinnek nevezett dialektus szerbtől, bosnyáktól, horváttól való eltérésén vagy egyezőségén a nyelvészek is vitatkoznak. Viszont a latin és cirill írásmód erősebben keveredik, mint Szerbiában.
Nekem aztán végképp egyformák - igaz, most több magyart és angolt hallok, mint helyi beszédet.
Forrás: montenet.org és hu.wikipedia.org

Végigolvasva a hu.wikipedia.org szócikkét, egy pillanatra meginogtam, lehet, hogy itt a tengermelléken az alkotmány ellenére mégiscsak az ikavski (икавски) dialektust beszélik? Még jó hogy számítógépes nyelvészet sávra jártam az egyetemen, így további linkeket követve a magyar nyelven is folyó vitát átnézve elfogadom, hogy ez bullshit (ja, bocs, a bullshit is vitás szó), inkább a montenet.org-nak hiszek, legyen hát jekavian dialektus. Jugoszlávia összeomlása után Bosznia, Horvátország és Szerbia is talált nevet a saját nyelvére, a montenegroiak ezt valahogy lassabban tették meg, bár szokás montenegrin-nek nevezni az itteni dialektust. Az önálló államiság máris érzékelhető jele a saját hadsereg felállítását megelőzve a sajátnyelvi identitás megerősödése.

Pro tertio: a blogon forrás vagy szerző nélkül közzétett vers-szerüségeket én követem el ellenetek. Sajnálom, ki kell bírni.


Zubi

Post scriptum: Hosszú Ű nincs a billentyüzetemen (mondtam!), az előző Ű-t a BKV oldaláról loptam.

Állatokrul

Tegnap délután ismét a fővárosba mentem. De mielőtt rátérnék, egy kis színes: Tegnap reggel a kempingben, napkelte* előtt a sátorból kilépve egy fekete mókust láttam, szájában almával. Az otthoni fa sárgává érett gyümölcse ezer kilométerrel odébb, egy montenegroi fekete mókus szájában. Azért a globalizációnak vannak bájos hatásai is. Ha valaki most a helyi élővilág idegen fajokkal való fertőzéséről kezd litániába, igazat adok neki és maximális tisztelettel körberöhögöm. A mókus és az alma arányairól: mintha egy különösen nehéz strandlabdával a fogaim közt próbálnék fára mászni. Persze az én fogaim kisebbek és nincs mire támaszkodnom; hiába, a mókus jobban famászásra termett. (Nem írtam eddig, de a topolyai ügetőn láttuk Kazanova, a bácskai Kincsem sírját. Szinte mindent díjat megnyert, amiért indították, eddig értem, de vajon honnan tudhatták névadáskor, csikókorában, hogy majdan 177 utódnak ad majd, ööö, ha nem is életet, de ennyit nemz majd? Nomen est omen? Kazanova egyik unokáját és dédunokáját láttuk a ménistállóban. Szépek voltak, de így ránézésre, én laikus nem láttam, bármi módon is dicső ősük örökébe tudnának-e lépni. Vissza a mókushoz) Az előkelő patkányka a szemembe nézett, - láttam amint összevonja szemöldökét, valami olyasmit gondolhatott, nem, ezt már ugyan vissza nem adom! - majd elegáns mozdulatokkal fellibbent egy ágvillához és odatuszkolta az almát. Persze nem tudtam lefotózni akció közben, annyira nem vagyok paparazzo hogy pisilni is fényképezőgépel menjek. Az itt látható fotók a mókusról és az almáról pár másodperccel később készültek, nem akartam a látványt fotózás miatt elszalasztani. Innentől aztán vagy elhiszitek a sztorit, vagy berakjátok a leviathán mellé, a polcra.

Később még fotóztam egy frissen leölt pókot hosszú métereken át vonszoló fekete darázsszerü rovart is. Jó, hogy az asszonyoknak a gyermekáldás érdekében nem kell átcibálniuk focipályányi bozótoson egy vizilovat, bár pár év alatt biztosan többelefántnyi cuccot felcipelnek az emeletre, az is szép teljesítmény.
Ennyit az állatokról. Marhákról, birkákról, kecskékről később, vagy soha.

* Mielőtt a csillagász kedvü jpg-buherátorok megcáfolnának, a sátramnál csak fél kilenc után volt napkelte, hegy tövében, majdnem tengerszinten laktam, előnyös, ha csak későn ver ki a sátorból a fény és a hőség.

Podgorica - Episode I

Podgorica, Crna Gora - új üzleti negyed

Tegnap Podgoricában jártam. Kedves kis város (nem mertem egybeírni, mégse illik a legújabb európai ország fővárosát kicsinyíteni). Nem sokat láttam belőle, az eső hamar bekergetett minket egy kávézóba. A erőltetetten gyors fejlesztéstől nyög a város. A multik "szép" új székházai furán mutatnak a negyvenéves panelek között. Vajon ötven év múlva tetszeni fog utódainknak a Kálvin téri szörnyépület vagy az Árpád-hídi ikertörpe?
Az ország kicsi, hatszáznéhányezren lakják, de a népesség növekszik, nem úgy, mint Európa (általunk is csak távoli célként elérhetetlen) zsírosabbik felén. Ez a főváros vízfejebb, mint Budapest, az ország népességének negyede itt él. Több mint félmillió mobiltelefon van*, de csak ötvenezer körüli az internet-előfizetések száma. Nem csoda, hisz nagy a szegénység, 27% fölött volt tavaly a munkanélküliség és a népesség 12%-a a helyi szegénységi küszöb alatt él. Ennyit a számokról, nem is kell elhinni, tudjuk, az amerikai hírszerzés nyilvánosságra kerülő adatai nem mindig pontosak.
A pleskavica-s hamburger a főutcán olcsó és finom, majd elrontják a multik, akik persze jelen vannak, majd jönnek többen is. Az óvárost majd megnézem holnap, ha nem esik és ha jól esik.

* Újabb info szerint több a montenegroi mobiltelefon, mint a lakosság.

Szolgálati közlemény: Ha valaki szeretne megjegyzést írni, s ezzel esélyt szerezni a beharangozott Hatalmas Nyereményözönre:

1. Az egyes naplóbejegyzések alatt van egy 0 comments felirat (esetleg 1 comments, 2 comments, stb, ahányan hozzászóltak). Erre kell rákattintani,


2. ekkor a megjelent Leave your comment alatti mezőbe be lehet írni a nekem szánt megjegyzést.


3. A Choose an identity alatt ki kell választani, névtelenül (Anonymous) vagy névvel (Other) szeretnéd kommentálni az olvasottakat. Az anonim üzenőket vajon hogy jutalmazzam? :) Ha valaki regisztrált blogozó ezen a website-on, persze használhatja a saját accountját is. Gondolom, a többség nem ilyen.


4. Alul még van egy word verification mező, oda be kell gépelni a felette található, hullámosan írt, szinte biztosan értelmetlen szót. Ez azért kell, hogy nehogy nekem essen valami internetes robot, az az aljas, elektronikus szórólaposztogató fajta.


5. Ezután már csak a Publish your comment gombócot kell megnyomni és kész is!

Nem, ezzel még nem lesz egyből látható a beírt megjegyzés (comment), csak akkor, ha bejelentkezem és jóváhagyom, hogy megjelenjék. Ez nem az én hatalomvágyam kiélését szolgálja, egyszerüen ilyenek a szabályok ennél a blog-közösségnél. Nem módosíthatom az egyes megjegyzéseket, csak jóváhagyási vagy elutasítási jogom van. Egy fokkal jobb, mint a sunyi "változtasskicsitrajta" szerkesztői cenzúra.

Sveti Stefan

Sveti Stefan - Crna Gora

Ez az öreg olajfa a sátram előtt, a "teraszomon" áldja vagy átkozza az eget. Utószezon, vagyunk vagy huszan a fél margitszigetnyi kempingben (Crvena Glavica). Eléggé lepukkant hely, de ez engem nem zavar, megbízható a hátországom. Van strandja (szintén kihalt), elvileg FKK (a kemping is), de ezt senki nem kéri a másikon számon, így, szeptember végén. Tegnap délután egyedüli strandolóként fürödtem a kétszáz méter széles öbölben. Távolabb két horgász lógatott valamit a vízbe. Sose tudom meg, mit, nem láttam hogy egyszer is kiemelték volna a pecát.
Barátaimnál összeraktam a bringát, amit magammal hoztam. Nem lett tökéletes, de ennél jobban ezekkel a szerszámokkal nem tudom rendberakni. Használható.
Lassan nekikezdhetnék turistáskodni, harmadik napja vagyok az országban és alig mentem valahová.

Fogalmam sincs, olvassa-e bárki a blogomat. Ha nem, nem strapálom magam az írással, elég sok időt vesz el.
Az első ötven azonosítható comment-író között értékes montenegroi ajándékokat sorsolok ki :)
Hozzámtartozók részt vehetnek a játékban. Én nem.

Petrovac

Petrovac fölött

Ezt a panorámát ma délelőtt fotóztam egy Petrovac fölötti csúcson. Szombat pár perckor értem ide, egy hangulatos szerpentinen abszolvált éjszakai kerékcsere után. Tegnapra regenerálódtam valamennyire, de azért a szombat délutáni piknik után lazán a hegyoldalon felejtettem a szalmakalapom, ezért másztam fel mégegyszer, ma. Az erős szél ellenére megvolt. Kösz. Most vmi szállás után nézek, aztán fürdés, később tán parainesist intézek önmagamhoz.

Ballószög

Ballószög, Magyarország*

Kedd délután sikerült elindulnom, de csak Ballószögig jutottam. Lovaskocsival ez pont jó táv lett volna egy délutánra, autópályán bő félóra Butapest szélétől - de legalább nekiindultam. (Egyszerű ez, / Mi már mótorral megyünk).
Szerda estére már Bácskatopolyáig sikerült eljutni. Párórás szegedi látogatás ismétcsak rádöbbentett a közhelyessé kopott tényre: az élvezetesnél kevesebb időt szakítok a baráti kapcsolatok ápolására. Talán erre is jó lesz ez a "szabad év". Ha most ideírom hogy visszamegyek Szegedre, Békéscsabára, Újvidékre, stb, stb, stb, tán nem lesz pofám később mindenféle elment az idő, tudjátok hogy van ez jellegü ócska dumával védekezni.

*fotó: koncsogpuszta.hu

Szabadka

Szabadkán szeredán mosolyog Elenám
indulat kavarog bámuló pasasok
verdeső sziveit kosaradba rakod
ércszínü kalapod befedi haragod
kacéran ring felénk karcsú nyíralakod.

Szabadkán szeredán kacagj rám Elenám!



Szeptember 21-én jókor reggel Szabadkára mentünk. Míg kedves vendéglátóm ügyeit intézte, maradt kis időm a főtéren s környékén kószálni. Nem a Városháza épülete, nem a Galéria és a Magyar Konzulátus Zsolnay-díszei vagy a Zsolnay-díszkút, hanem a központban álló hajdani Népszínház épülete és a Zsinagóga látványa fogott meg leginkább. Előbbi felújítása vár, előterében mérsékelten odaillő internet-kávézó pang, utóbbin szerencsére már dolgoznak. A zsinagógába a nyitott kerítésen és oldalkapun át jutottunk be. A munkások nem zavartak el minket, s hosszú percekig csodáltuk a menyezet pazar magyaros motívumait, a szebb napokat látott üvegablakokat s a porlepte, megkopott, hiányos berendezést. Ha valaki hozzáértőbb olvassa a blogom, commentben megírhatná, miért kalocsai motívumokkal díszítették a mennyezetét?

Ha utolérem magam, írok a nap többi részéről, a topolyai ügetőről és a VI. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny darabjairól is.

Menni kéne

kotori öböl - Crna Gora

Alföldön nőttem fel. Szeretem azokat a tájakat, ahol hegy és víz találkozik. Az se baj, ha a víz épp egy mediterrán tenger. Tavaly - egyetlen napra - eljutottam Montenegroba. Nekem Meseország.

Persze Meseországban nem csak tündérek, törpék, óriások élnek, de banyák, boszik, varázslók, sőt, politikusok is. Mégis vágyom Meseországba. Tavaly éreztem, vissza kell térjek oda, a kopár és dús lombú hegyek közé.
Végül úgy alakult sorom, hogy hamarosan viszontláthatom a városkát, ahol a kihalt tér árnyas kövein szótlan lapozgató tündérke könnyed homlokráncolása zajos kabócahadat intett csendre.

Egy hete még tudtam, hová, s mikor indulok, meddig maradhatok. Mára egyik sem biztos. Csak azt tudom, menni szeretnék. Ha két nappal később indulok (ennyi azért biztos, hisz tegnapelőtt akartam indulni,) vagy két héttel hamarabb is térek vissza, ha ház helyett sátorban alszom s ha barátok helyett idegenek közt ébredek is fel, akkor is nekiindulok. Csak azt tudom, menni kell.

Sarajevo - török harmad*

Persze ha terveim szerint alakult volna - vagyis szépen elvégzem házifeladataimat és mindenféle bizonytalanságot figyelmen kívül hagyva vasárnap nekivágok -, akkor most Sarajevoban nem aludnék. Igaz, most épp ott is esik. Rohadt globalizáció! Sebaj, legalább holnapután napsütésben hallgathatom az elektromüezzin déli recsegését. Remélem, a zsebesek módszereiket nem finomították és most sem ügyesebbek, mint tavaly. Majd figyelek a háromkezű nőkre. Szarajövő, mondták, de nem hittem nekik.


*Harmad, nem negyed, mert a jelenlegi város keleti végén díszelgő török városrész, valamint a (számunkra legalábbis) nosztalgikus emlékeket idéző osztrák-magyar monarchia hivatalnokai és polgárai számára épült, - Bécset, Budapestet és Párizst idéző, századfordulóbeli - tágas paloták, illetve az ötven-hatvan évvel később, Tito idejében felépült modern betonmonstrumok három nagyjából elkülönülő részre tagolják Sarajevot. A háború mindegyik részt megviselte, persze a proliharmad gyógyult be legkevésbé. Tavaly ott laktunk, de nem valamiféle józsefatillás proletáröntudatból, csak épp ott kaptunk szállást, egy harmincéves húszemeletesben (vagy fordítva?), szemben egy lepusztult gyárral. Hetven év alatt nem évült el az Elégia: Itt minden csupa rom. / Ernyőt nyit a kemény kutyatej / az elhagyott gyárudvaron.

Hoppá. Míg én itten álmatlanul blogolok, véletlen mellékattintva látom, mások bújtogatnak, gyújtogatnak. Eloltották a televízió épületét és talán a debreceni egyetemistáknak is maradt ép villamosuk reggelre. A kereskedelmi adók egymás kezéből kapdossák ki a miniszterelnököt. Hm. Hajnal fél négy: lehet, eljött az idő, hogy szépen csomagolni kezdjek és induljak a békés, nyugodt, feszültségmentes Balkánra.